Mivel pénteken libanap lesz, ezt kihasználva, mi is elmegyünk és lecsapunk egy kis töpörtyűre!

G

Zs és G kalandozása a vendéglátás világában

Az emberek nagy többsége jár étterembe, találkozót szervez egy kávézóba vagy üzleti vacsorán vesz részt. Ez olyan jellegű szükséglet, amikor is jól érezzük magunkat abban a szituációban, hogy kiszolgálnak minket. Sokan választanak főzés vagy hosszas készülődés helyett inkább valamilyen vendéglátó egységet. Természetesen a pénzükért mindenki megfelelő szintű szolgáltatást vár el.

Mit is takar a megfelelő színvonal? – Jogosan tevődik fel a kérdés…

A laikusok természetesen a helyszín hangulatát, az ételek és italok ízvilágát és ezek harmóniáját keresik és veszik górcső alá. Nem utolsó szempont az ár-érték arány sem.

Biztos vagyok abban, hogy ezekre mindenki odafigyel. Azonban némi szakmai múlttal rendelkezvén egyre jobban szembetűnik számomra, hogy a helyes kiszolgálás, a hamisítatlan vendéglátás, a régi vendégszeretet lassan a múlté.

Ezen blog létrehozásához a gondolat elsődlegesen onnan származik, hogy az utóbbi időben megfordulván néhány helyen, megdöbbentő tények fogadtak. A saját hitvallásom szerint fontos, hogy valaki elsajátított egy szakmát, akkor azt maximálisan végezze. Nem gondolom, hogy mindig csak az iskola hibája, amennyiben nem sikerült a „szakembereket” megfelelő módon elindítani a munka világában. Sok esetben számít a gyakorlat, a vendéglátásban eltöltött évek száma és a rutin. Továbbá a világ is változik, amellyel természetesen tisztában vagyok. Azonban azok a szakmai alaptézisek nem változtak meg eddig, amelyeket a következőkben górcső alá fogunk venni. Sajnálatos, hogy ilyen helyeken nincs egységben a szakmaiság és a jelen kor elvárása. Ezen igyekszünk változtatni! De hogy ne legyen annyira egyoldalú a történet, nem szakmai alapokat is figyelembe veszünk, melyhez csak a saját igényeinket párosítottuk.

Szeretnénk ezekkel a feljegyzésekkel segíteni a gasztronómiában dolgozók munkáját segíteni. Nem elrettentő példának szánjuk a felsorolt problémákat, helyzeteket. Elsősorban az a célunk, hogy a klasszikus értelemben vett vendéglátást megszerettessük mind a vendégekkel, mind pedig a benne tevékenykedőkkel.

Bízunk benne, hogy az összefoglalók hasznára válnak mindenkinek! Szeretnénk, ha ez a kezdeményezés hozzájárulna ahhoz, hogy a vendéglátás újból reneszánszát élje!

Első ilyen alkalommal, amikor határozattan megfogalmazódott bennem, hogy talán érdemes lenne ezzel hatékonyabban foglalkozni, szintén egy étteremben üldögéltem.

Egy október eleji péntek estén harmadik nekifutásra sikerült is olyan éttermet találni fővárosunkban, ahol szabad asztal is volt. Kérdem én, hol itt a „rosszlét”? Jah, hogy lehet éppen fizetésosztás környékén akartunk vacsorázni?? Így volt ezzel valószínűleg más is….

Az elsődleges tanulság mindenképpen levonható: hó elején, péntek estére tessék jó előre gondolni és asztalt foglalni!!!

Mint mindenkinél, nálunk is voltak paraméterek, amelyek alapján szerettünk volna egy vacsorát elkölteni, részben sikerült is.

A végső állomás, ahol helyünk is volt a belvárosban található Balettcipő (1064 Budapest, Hajós utca 14.). Nem, kérem ne gondoljuk, hogy elírás. Az Operaház közelsége úgy tűnik a gasztronómiára is kihat. Ámbátor kétszer rugaszkodtam neki a bejárat fölötti feliratnak. Egy lendülettel nem volt jól látható, a második gondolatom pedig az volt, hogy egy vendégek fogadásával foglalkozó helyet hogy nevezhettek el így…?

Ám legyen, jobb ötletünk már nem volt és őszintén szólva kedvünk sem nagyon, hogy újabb célpontot keressünk.

Jó lesz alapon bementünk. Első ránézésre kedves kis helynek tűnt, az elrendezés, a színek és a berendezés egészen harmonizáltak egymással. Kellemes közérzetet sugároztak az ódon falak.

Szerencsénkre még egy darab szabad 2 személyes asztal volt. Mondanom sem kell, lecsaptunk rá. Fel kellett menni a galériára, ott volt ugyanis az a bizonyos asztalunk.

Azt hiszem, hogy így utólag a mi szempontunkból a legjobb helyre kerültünk. Közvetlenül a kiszolgáló pult fölé. Belátom, lehet, hogy kár volt.

Kezdjük az elején. A felszolgálók öltözéke annak ellenére, hogy nevezzük talán bisztrónak a helyet, póló és kék farmer. Könyörgöm, egy belvárosi étteremben, na jó bisztróban is normálisan kellene kinézni. A pólóval még talán semmi bajom nem lenne, de a kék farmer alapvetően egy kicsit erős a vendéglátásban. A barna kötény pedig kifejezetten harmonizált a berendezés színvilágához (tehát ez most egy halvány dicséret lenne!). Egy óvatlan pillanatban lenéztem a pultra…. Lehet, hogy nem kellett volna..? Egy másik asztalhoz a következőt vitte ki az adott felszolgáló: 1 üveg szénsavmentes és 1 üveg szénsavas ásványvíz, melyeket a pulton fel is bontott. Én ezt anno úgy tanultam, hogy az asztalnál kell, nehogy az a vád érjen, hogy valami belekerült az italba, kiment a szénsav, stb. Sebaj, ezen még kevésbé akadtam fent, de a következő mozdulatnál elképedtem. Sajnos egyre több helyen látom, hogy a poharakat nem sikerül az eredeti szabályoknak megfelelően megérinteni. Nagyon kérek mindenkit, hogy az ivó edényt (legyen az bármilyen pohár, csésze, bögre, stb.) NE a szájánál fogjuk meg!!! Gondoljuk már végig, hogy a felszolgáló jön-megy, megfog számtalan dolgot, majd a pohár száját és abból pedig magunk vagyunk kénytelenek inni. A boros pohárnak pedig azért van szára, hogy ott lehessen megfogni, nem pedig az öblös részénél. Ezt szerencsére csak a szomszédos asztalnál tapasztaltam, de az is elég volt.

Nos, nézzük a saját esetünket. Leülünk, megkapjuk az étlapot. Közben elhangzik a jó öreg kérdés, hogy „Italt mit hozhatok?” A kérésünk jelen esetben egy Cola és egy ananászlé. Nem kértünk bonyolultat, ehhez volt kedvünk. Az étlap böngészése közben megkapjuk az italokat. Talán whiskey-s pohárnak mondanám azokat, amiket kaptunk. Nyilván nem fogom visszaküldeni, a mai világban örülünk, ha kapunk poharat. A töltésnél természetszerű, hogy az üveg hozzákoccan a pohár szájához. Mondanám…, előfordul….

Mivel viharos gyorsasággal érkezett vissza az italokkal a fiatalember még nem volt időnk végigtekinteni az étlapon.

Első körben ami nagyon szimpatikus volt, hogy ősz lévén volt szüreti kínálat. Gondolom nem árulok el nagy titkot, minden azon a lapon felsorolt ételnek volt köze a szőlőhöz.

Böngésztük tovább az ételeket. Feltűnt, hogy vannak hagyományos ételek, mint például a Gulyásleves és ennek szöges ellentéte a hamburger. Nincs is ezzel baj, széles palettán kell mozogni. Továbblapozva szembejött az itallap is és a vége felé még a pálinkakóstolás rejtelmeiről is olvasgathat az ember sűrű tömött sorokban. Bizonyára az egyedül érkező vendégeknek kedvez az iromány, mert aki kettesben vagy nagyobb társasággal érkezik bizonyára nem fogja végigolvasni a biztosan hasznos információkat tartalmazó oldalt. Én sem tettem… Így utólag már bánom.

Következik a rendelés ideje. Jómagam egy jércemellet kértem könnyű bundában mazsolás rizzsel és szőlőpürével. Remélem, látszik, hogy a speciális (szezonális) ajánlatból sikerült egyet választanom. A következő kérés így hangzott: „Előételként kérnék Házi kacsamáj pástétomot kaláccsal és gyömbéres almapürével”. Az ezutáni kérdést talán azóta sem bírtam feldolgozni…. „Ezt a főétel előtt hozzam?” Mégis, mikor lehetne máskor, a desszert után????? Persze a kérdés – utólag rájöttünk – nem volt hiába való. Az előételt és az én főételem mégis sikerült egyszerre kihozni…. A jércemell elveszett az amúgy meg csorba sarkú tányéromon. A másik főétel is kiérkezett időközben. Én mivel lassan eszem, most meg pláne, hogy úgy tűnjön egyszerre kezdtük, akkor fejezzük is be közel egy időben a vacsorát, mint ahogy ezt máskor szoktuk tenni. A másik tányéron egy mexikói étel volt, amihez járt két kis tégely mártás. Az egyik fehér, a másik piros színű. Azonban csak egy kiskanál érkezett egy időben. El tudjuk azt képzelni, amikor a színek keveredtek egymással??? Mesés látvány volt….

Ámbár legalább finom volt.

A második kör Colához sikerült a Cola által gyártott repipoharat kihozni, úgy tűnik ekkorra találták meg egymást a pohár és az üveg. Legalább így úgy érezhettük, hogy másnak is fontos a brand ápolása.

A tányérok elvitele is okozott némi bonyodalmat, mivel a felszolgáló fiatalember kezében volt már egy tálca. Némi variálás után sikerült elvinni a két tányért, amiről lendületből leesett egy kés. Bizonyára ez sem így történt volna, ha a hagyományos módon kerülnek leszedésre a tányérok, mert azt az első felszolgálás órán megtanuljuk, hogy a kést hová kell helyezni, ha nem akarjuk a fél éttermen át röptetni. Hozzáteszem, bárkivel előfordul, még akkor is, ha ismeri a pontos szabályokat!

Jött a desszert választás pillanata, mivel az (előétel+)főétel után, amelyek eltörpültek a tányérokon, kértünk újból étlapot. Rendben meg is kaptuk, viszonylag a választás is egyszerű volt. Mivel a sajttortát eperöntettel tálalják, maradt a Túrós-szőlős rétes vanília öntettel. Na ez is valahol a tányér közepén eltűnt. És azért ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy akkor mire is fizet az ember? Szerencsére nem vagyunk nagy étkűek, de ha nagyon akartunk volna, lehet, hogy tudtunk volna még csemegézni néhány finom falatot.

Mivel ezen kálváriát megjártuk, elhatároztuk a vacsora közepette, mindenképp útjára indítunk egy blogot, amiben feltárjuk az éttermek rejtett titkait, szakmai és nem szakmai (szubjektív) alapon, mert csak ezen az egy estén annyi – nem feltétlenül pozitív – impulzus ért az étteremben (jaj bocsánat, bisztróban… bár az elnevezéstől még a higiéniai és egyéb metódusok még nem változnak meg … , de mindegy is), hogy ezt már muszáj kiírnunk magunkból. Összességében ugyan jól éreztük magunkat, csak hogy némiképp dicsérjünk is, de a sok kis apróságra nem lehetne zsigerből odafigyelni? Ezeknek nem kellene rutinnak lenniük??? Elkötelezett hívei lettünk a minőségi kiszolgálásnak, vendéglátásnak és ennek érdekében megteszünk minden tőlünk telhetőt.

Terveink szerint heti egy blogbejegyzés lesz Budapestről vagy vidékről. Ez sok minden függvénye természetesen, de rajta leszünk! 

Zs